Tíz helyre elküldted a pályázatodat, de sehonnét nem jeleztek vissza?
Néhány jó tanács az önéletrajz elkészítéséhez és a pályázat benyújtásához.


Hét év alatt, amit HR- és oktatási vezetőként a Mobilker Teamnél eltöltöttem, a legkülönfélébb önéletrajzokkal találkoztam a kockás papírra kézzel írt, gyűrött fecnitől az email törzsbe gépelt szövegen keresztül a 14 oldalas, mellékletekkel tűzdelt doktori disszertációig.

Kaptam excel táblázatba szerkesztett önéletrajzot, és olyat is, amit szövegszerkesztővel megszerkesztettek, kinyomtattak, majd celluxszal ragasztottak rá egy képet, ezután lefényképeztek és a fényképet egy PDF dokumentum szerkesztővel konvertáltak, majd az „anya önéletrajza” nevet adva neki elküldték egy barátnő email címéről tárgy és szövegtörzs nélkül, csak a melléklet.

Minden esetben igyekszem az önéletrajzok kisebb nagyobb hibáitól elvonatkoztatni, de neked kedves pályázó is érezned kell, hogy ezek a furcsaságok sokkal többet elárulnak rólad, mint amit az önéletrajzban leírtál.

Ahelyett, hogy belemélyednénk a tartalmi és formai dolgokba, tisztázzunk pár kérdést.

Miért nem válaszoknak a cégek?

A legtöbb munkáltató egyetlen pozíciót szeretne gyorsan betölteni egy olyan jelentkezővel, akinek a betanítása minimális energiát fog elvonni a termeléstől, illetve a többi kolléga hasznos idejéből. Gyakori, hogy már a hirdetés megjelenésekor cégen belül megtalálják a megoldást a munkakör betöltésére átszervezéssel, így már az első pályázó is lemarad a lehetőségről. Még gyakoribb, hogy jóval több pályázat érkezik, mint amennyi jelentkezőt be tudnak hívni és meg tudnak hallgatni, így csak kép, vagy pár adat alapján behívják az első három-négy jelöltet, és közülük választanak. Ha egyik jelölt sem felel meg, akkor veszik csak elő a többi önéletrajzot.

                Tanácsom:

Ne pozícióra jelentkezz, hanem feladatra!
Vagyis ha nem rendelkezel minden egyes, a pozíció betöltéséhez kiírt feltétellel, kikötéssel, tapasztalattal, akkor leveledben és önéletrajzodban azt hangsúlyozd, hogy az adott cégnek milyen típusú feladatokban, milyen jellegű problémák megoldásában tudsz segítségére lenni.
Az adott cég vezetője ne azon gondolkodjon, hogy a meghirdetett pozícióra te vagy-e a legmegfelelőbb jelölt, hanem azon, hogy van-e olyan feladat a cégnél, amire fel tud téged venni. Így olyan helyekre is beadhatod a pályázatodat, ahol nem is hirdetnek.

Miért kerülsz hátra a rangsorban?

Manapság a legtöbb önéletrajz emailben jut el a munkáltatóhoz függetlenül attól, hogy egy állásportál adatlapját töltötted ki, vagy te szerkesztetted és küldted el, és csaknem minden esetben van a levélnek egy vagy több melléklete.

Legalábbis a HR-es erre számít.

A legtöbb esetben a jelöltek csupán néhány szempont alapján kerülnek összehasonlításra, és gyorsan kialakul egy Igen, Talán, Nem hármas kategória.

Az Igenbe kerülnek azok, akik a felállított szempontrendszernek első látásra megfelelnek. Talán kategóriába esik az, aki egy-két kevésbé fontos kiválasztási szempontnak nem teljesen felel meg, és a Nem kategóriába kerül minden olyan pályázat, amelyik a legfontosabbnak vélt kiválasztási feltételnek egyértelműen nem felel meg, vagy valamiért értékelhetetlen.

                Tanácsom:

Soha ne kerüljön a pályázatod csak azért a Nem kategóriába, mert értékelhetetlen! Tudnod kell, hogy az első körben a munkáltató nem fog nyomozni utánad, ha lemaradt a születési dátumod, vagy nem egyértelmű melyik városból jelentkezel. Ha több meghirdetett pozíció esetén nem derül ki, hogy melyikre pályázol, vagy lemaradtak az elérhetőségeid, vagy nincs fénykép, illetve ha van, de 90 fokkal elforgatva néhány pixeles teljes alakos kép egy árnyas fa tövében, vagyis ha az arcod kivehetetlen, akkor nagyban rontod az esélyeidet.
Még egy dolgot ellenőrizz minden esetben:
Jó benyomást tesz a motivációs levél, és a levélbe írt pontos megszólítás és udvarias pár sor, de a legtöbb cég nem a motivációs levelet és nem az email levéltörzsbe írt szöveget, hanem a beküldött mellékletet, Word, vagy PDF dokumentumokat teszi egymás mellé, és hasonlítja össze. Vagyis mindig ellenőrizd, hogy valóban csatoltad-e az önéletrajzodat!

Zavaró tényezők

Több tréningen és fórumon, valamint állásbörzén találkoztam HR-es kollégákkal, és beszéltem fejvadász, valamint munkaerő közvetítő cégek vezetőivel, munkatársaival. Láttam hogyan dolgoznak, ismerem a nehézségeiket, ugyanakkor azt is tudom, hogy kevesen tapasztalták meg közülük a másik oldalt, vagyis azt, hogy milyen érzés munkanélküliként kuncsorogni, vagy ellehetetlenült munkahelyi körülményektől, családi nehézségektől láncoltan új munkára, kihívásra vágyakozni.

Mindegyik HR-es két dologról panaszkodik: hogy kevés a jelentkező, és hogy sok a munka.
Ez a két, látszólag ellentmondó állítás a zavaró tényezőknek köszönhető. Egyrészt kevés a megfelelő pályázó, ugyanakkor a beérkező információ áradatból nehéz kiemelni a mérhető, összehasonlítható szempontokat, tényeket, valós képességeket. Egyre több HR tanácsadó cég foglalkozik a kiválasztás módszertani oktatásával, de annyira különbözőek a pályázatok, hogy még az egységesített europass önéletrajzokat is nehéz összevetni, nem hogy a hat soros, hiányos önéletrajzot és a sok oldalas kisregényt.

                Tanácsom:

Kerüld a végleteket és az ellentmondó, zavaró információkat!
Minél több a zavaró tényező a pályázatodban, annál nagyobb az esélyed, hogy az Igen helyett a Talán, vagy a Nem kategóriába kerülsz. Ilyen végletek és zavaró tényezők a következők:

  • Hiányos önéletrajz. Nem kell a teljes lakcímed, de az, hogy melyik településen laksz, nagyon fontos. Születési dátum, a megszerzett gyakorlati tapasztalatok időtartama
  • Túl hosszú pályázat. Két oldalnál semmiképpen ne legyen hosszabb az önéletrajzod. Ha negyven helyen dolgoztál, ahol csak pár napot, hetet töltöttél, úgy sem meghatározó. Ne sorold fel az összes tantárgyat, amit tanultál és az összes feladatot, amit rád bíztak.
  • Más elérhetőség, vagy név az emailben, mint az önéletrajzban. Legyen egyértelmű, ki küldte az önéletrajzot és hogyan lehet elérni, akár automata emaillel. (Arról a címről küldd az önéletrajzodat, ahova választ vársz és azt a fiókot rendszeresen nézd is meg, még a spameket is!)
  • Olyan téma megjelölés, vagy szöveg a kísérő levélben, netán az önéletrajzon, ami egyértelműen egy másik pozícióra utal, mint ahová ténylegesen jelentkezel. (Kaptam már kedves asszonyom megszólítással ruházati üzletbe történő jelentkezést, holott a hirdetéseinkben is szerepel, hogy Zoltán vagyok és telekommunikációval foglalkozunk.)
  • A divatos kifejezések, sablonok helytelen használata.
    A legtöbb pályázó leírja, hogy kiváló kommunikációs készséggel rendelkezik szóban és írásban. Ez egyértelműen blabla, ha helyesírási hibákkal fűszerezi, és például ezt írja: kíválló telekommunikációs képességgel rendelkezek.

Összegzés:

Jártam már a te cipődben, tudom milyen nehéz dolog munkát keresni. Ha egy kis odafigyeléssel csinálod, őszinte vagy, menni fog, de nem egyszerű. Figyelmetlenül, kapkodva, összecsapott pályázattal nem fog sikerülni.

Munkakeresés közben legalább annyira összeszedettnek, pontosnak és intelligensnek kell mutatkoznod, mint amilyennek a megpályázott feladat elvégzéséhez is lenned kell.